Employer Branding - és ami mögötte van

Mosolygó Munkahely

Mosolygó Munkahely

Családbarát munkahely 3 - Miért éri meg?

2017. szeptember 11. - Mosolygó Munkahely

Olvashattatok már arról a blogomban, hogy hogyan lehet egy vállalatot családbaráttá tenni, és ahhoz is adtam tippeket, hogy közösségi médiában milyen tartalommal lehet láthatóvá tenni a családbarát cégműködést. Viszont egy valami kimaradt, ami legalább olyan fontos mint az említett két téma: miért fontos egyáltalán családbarát munkahelynek lenni? Nézzünk rá néhány példát!

- Jobb megítélésed lesz az álláskeresők szemében
Szívesebben fognak hozzád pályázni a munkavállalók, ha látják, hogy nálad családbarát hozzáállás fogadja őket. És nem, nem csak azok fognak hozzád özönleni akik a következő egy évben babát terveznek, hanem azok is, akik majd 3-5 év múlva szeretnének családot alapítani, vagy azok a férfiak akik majd családot szeretnének, vagy azok a szülők akiknek kisgyerekük van. Összességében tehát több potenciális jelöltet tudsz bevonzani.

- Jobb megítélésed lesz a saját munkavállalóid szemében
Ez pedig még fontosabb. Hiszen, ahogy én vallom, az Employer Brandinget belülről kifele kell felépíteni, az alapja a hitelesség. Ha tehát a munkavállalók azt érzik, hogy nálad megértésre talál ha el kell menni szülőire, vagy lehetségesek olyan megoldások amelyekkel könnyebb az életszervezése a dolgozóknak, akkor hidd el: az meg lesz becsülve, még hozzá lojalitással.

- Kellemesebb munkahelyi légkör
Mindezzel együtt ha a munkavállaló biztonságban érzi magát és nem hátrányként éli meg azt, hogy a karrier mellett a családi életét is fókuszban tartja, akkor az hozzájárul az elégedettségéhez és kellemesebb légkört fog eredményezni. Mindemellett összetartás növelő a munkahelyen, hiszen elképzelhető, hogy egy-egy gyerkőc néha az irodában köt ki, ha nincs más felügyelet - ezzel viszont intimebb kapcsolat alakul ki a kollégáiddal is, hiszen akarva akaratlaul látni fogják szülői énedet is, ez a fajta intimitás pedig hozzájárul a csapat összetartozásának erősítéséhez.

 

Szépen hangzik, ugye? Több jelölt, lojálisabb munkavállalók és kellemesebb munkahelyi légkör, mindez azért, mert családbarát munkahely vagy. Ha kétségeid vannak azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetnél családbarát, akkor olvasd el ezt a cikket. Hajrá! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://mosolygomunkahely.blog.hu/api/trackback/id/tr6612822572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása